The Alba Carolina Citadel is a star-shaped fortress located in Alba Iulia. Its construction commenced on November 4, 1715 during the Habsburg rule in Transylvania, and was completed in 1738. 20,000 serfs were involved in its construction, which is estimated to have cost around 3 million guldens. The citadel was built on the site of two other fortifications: the legionary fortress of Legio XIII Gemina (known as Apulum), as well as the medieval Belgrad citadel. The shape of the citadel, an iconic element of Vauban architecture, influenced the design of Alba Iulia's city logo when the city adopted city branding in 2014. The city received 47.5 million lei in 2009 for the restoration and conservation of the citadel. The citadel is named after Charles VI, known as Carol VI in Romanian, who was the Holy Roman Emperor at the time of the citadel's construction. wikipedia.org Today, the Alba Carolina Fortress became one of the main attractions of the Alba Iulia county, by providing a unique historical and medieval ambiance. It is very accessible from Cluj-Napoca, and you can explore it through different tours and day trips. An important feature that attracts thousands of tourists each year is the Guard Change of the Citadel. The guards are dressed in uniforms specific to the XVIII century, and they welcome the tourists at the gates of the Citadel. This ceremony began in 2009, and throughout the years it became a symbol of the Alba Carolina Citadel. The Guard Change Ceremony takes place daily during the touristic season (May - September) at 12:00, and sometimes twice a day during weekends. For a unique memory, tourists can take photos with the guards, who are dressed according to their category: infantry, cavalry, artillery, or commanders. https://rolandia.eu/

Cetatea Alba Carolina este o fortăreață cu bastioane de tip Vauban construită la începutul secolului al XVIII-lea în orașul medieval Alba Iulia pe Dealul Citadelei, având rol de fortificație strategică de apărare a Imperiului Habsburgic împotriva eforturilor militare ale Imperiului Otoman și de consolidare a puterii habsburgice pe plan local. Context istoric Anterior epocii în care a fost construită, în același loc s-au mai aflat alte 2 fortificații precedente: Castrul Roman al Legiunii a XIII-a Gemina (106 e.n.) și Cetatea Medievală Bălgrad (secolele XVI-XVII). Expansiunea militară otomană spre Europa de Vest a luat sfârșit în 1683 sub zidurile Vienei prin biruința armatelor austro-polone. Victorioși, Habsburgii au avansat militar și politic spre est eliberând de sub dominația turcilor în 1687 Ungaria și în 1688 Transilvania, an după care trupele imperiale au ocupat principalele cetăți locale, pe unele reamenajându-le. Mai întâi au fost construite fortificații transilvane noi de mai mică importanță. Edificarea unor mari fortărețe a debutat de abia după ce în 1699 prin tratatul de la Karlowitz, respectiv după 1718 prin cel de la Passarovitz, otomanii au renunțat la teritoriile din Transilvania, Banat și - vremelnic - Oltenia, în favoarea unui protectorat austriac. Proiectare și construcție Inspiratorul proiectului a fost mareșalul principe Eugeniu de Savoia, cel care a introdus în Imperiul Habsburgic sistemele de fortificații elaborate de Vauban în Franța pe timpul regelui Ludovic al XIV-lea. Ansamblul făcea parte dintr-un sistem mai larg de puncte fortificate, menite a asigura defensiv noile provincii cucerite. Lucrările pregătitoare au început prin ridicarea topografică din anul 1711, a orașului și cetății medievale. Planul originar al cetății a fost trimis la Viena și aprobat de prințul Eugeniu de Savoia la 18 aprilie 1714, acesta împreună cu ordinul de începere a lucrărilor fiind înmânat la 26 aprilie 1714 generalului Steinville, comandantul trupelor imperiale din Transilvania. În iulie 1714 generalul primește în baza observațiilor venite de la Viena notificarea de a întocmi un nou plan, adaptat acestora. Terenul necesar (140 ha), a fost eliberat între 1713-1715 prin dărâmarea vechiului oraș medieval, acesta trebuind să fie mutat în partea de est a cetății (actualul oraș de jos). Proiectul, din punct de vedere tehnic îi aparține arhitectului italian Giovano Morando Visconti. Lucrările (estimate în total la peste un milion de guldeni de aur) – au fost conduse inițial de către acesta (care a murit în 1717 la 65 de ani, de ciumă) și ulterior de inginerii militari Iosif de Quadri (1717-1727) și Konrad won Weiss (1727-1738). Deși sistemul de apărare proiectat inițial cuprindea 4 linii de fortificații și o fortificație mai îndepărtată plasată pe Dealul Furcilor - aflat în vecinătate, construcția finală a avut numai 3 linii. Incinta Construcția propriu-zisă - care urma să devină fortificația principală a Transilvaniei - a fost realizată între anii 1715-1738, în timpul împăratului Carol al VI-lea, guvernatori ai Transilvaniei în perioada respectivă fiind Sigismund Kornis (1713-1731), Ștefan Wesselényi (1731-1732), Francisc Anton Wallis (1732-1734) și Ioan Haller (1734-1755). Ca zidari și pietrari au lucrat muncitori și meșteri italieni, iar pentru sculptură la porțile cetății și bastioane a fost adusă echipă vieneză, condusă de sculptorul Johann König. În 4 noiembrie 1715 s-a pus piatra de temelie la bastionul Carol dedicat împăratului, situat pe latura de nord. Fortificația a fost ridicată cu materiale din zonă, munca brută fiind prestată în serii de câte două săptămâni de peste 20.000 de iobagi români aduși din toată Transilvania. Cărămida s-a confecționat pe plan local, piatra brută a fost adusă de la Șard, iar cea fasonată de la Ighiu, nisipul din Mureș și piatra de var de la Meteș. Zidurile - ușor oblice - s-au ridicat din cărămidă și piatră printr-o tehnică fără denivelări, pentru a provoca ricoșarea ghiulelelor metalice. Din vechea cetate medievală s-au utilizat totuși cele două bastioane construite în secolul al XVII-lea, care au devenit în cadrul a două noi bastioane, cavalieri - platforme de tragere. Proiectul inițial nu s-a realizat în întregime, resursele financiare habsburgice fiind îndreptate ulterior spre fortificații situate mai aproape de granița cu otomanii. Astfel, după 1738 nu s-a mai construit circa 10 la sută din dispozitivul gândit inițial, renunțându-se la construirea unei a patra linii de apărare ce trebuia să înglobeze o parte din oraș pe latura estică și, la fortul de pe Dealului Furcilor, iar dintre șanțurile exterioare n-a fost terminat decât cel dinspre oraș. În 1747 s-au reluat lucrări sub conducerea generalul Bohn (care a și propus un nou proiect - nerealizat - de fortificare exterioară spre oraș și spre Dealul Furcilor), dar nu după mult timp s-au întrerupt. Câteva lucrări rămase neterminate au fost reluate în anul 1812 precum și în timpul asediuluii din 1849. Documentele mai consemnează lucrări minore în anii 1764 -1765, 1804, 1812, 1825, 1835, 1838, 1862 și 1873. Edificii interioare Manutanța - depozitul de provizii, casele comisariatului și comandantului, două depozite de pulbere, palatului princiar cu destinație de arsenal, biserica Ordinului Trinitarian (1719, azi biblioteca Bathyaneum) au fost ridicate sub conducerea lui Iosif de Quadri, la fel și artera principală de circulație în cetate. File din istoria militară a cetății În anul 1849 trupele ungare ale lui Kossuth conduse de generalul Bem, au asediat timp de trei luni fortificația. Populația s-a refugiat atunci - așa cum avea voie - în șanțurile interioare. Particularități cu valoare arhitecturală Ansamblul - compus din trei sisteme de apărare - prezintă caracteristici specifice primului și celui de al doilea sistem Vauban. Corpul principal al cetății este de forma unui heptagon neregulat, cele șapte bastioane conferindu-i o imagine stelată tipică sistemelor de acest gen. Trinitatea este cel mai mare bastion și are un blazon încoronat cu câmpuri multiple și frunze de acant. Celelalte sunt Sfântul Ștefan, Eugeniu de Savoia, Sfântul Mihail, Sfântul Carol, Sfântul Capistrano și Sfânta Elisabeta. Atât bastioanele (cu o înălțime de 12 metri și o lungime variind între 106 și 142 metri) cu fețe lungi dispuse în unghiuri diferite (75° - 120°) și flancuri scurte și concave (42 - 48 metri), cât și curtinele de care le leagă (la distanțe de 116-135 metri) perpendicular, nu sunt egale deoarece au fost ușor adaptate terenului. Bastioanele principale nu au cazemate interioare, defensiva implicând baterii de artilerie așezate pe platforme superioare. Între bastioanele principale și curtinele din a doua linie, se află șanțul interior cu lățimea de 27 metri. Linia a doua era formată din raveline (sau semilune) care apără curtinele, având numele bastioanelor apropiate, excepția fiind cea dispusă pe flancul sudic denumită Francisc de Paula. Dimensiuni lor sunt: fețele 60 -90 m și flancurile 45 m. Ultimele sunt prevăzute cu șanțuri late de 9 m. Redute de pe care artileria protejată executa trageri îndepărtate sunt construite pe ravelinele nordice și vestice. Linia externă era alcătuită din contragărzile ce protejau fețele bastioanelor și ravelinelor, ele fiind dispuse în aceeași unghiuri cu bastioanele și ravelinele pe care le apărau. Grosimea lor este de 22 m, iar lungimea fețelor 120 - 144 m. Toate contragărzile și unele raveline vestice au fost prevăzute cu baterii de artilerie în cazemate, precum și cu tunele înzestrate cu metereze pentru trageri sau, cu încăperi pentru adăpostul trupei ori cu rol de depozite, grajduri, etc. Pe latura estică dinspre oraș unde se afla o terasă abruptă, contragarda - denumită anvelopă, se prezintă sub forma unor valuri înalte de pământ susținute la baza de un zid scund din cărămidă. Aici au fost amenajate în unghiurile ieșinde terase pentru artilerie.

Szakemberek véleménye szerint az elmúlt kétezer évben ez a harmadik vár ezen a helyen. Az első a római castrum, a második a Gyula által épített “fehérvár”, amelynek építésénél a castrum alapjait és köveit használták fel és az idők igényeinek megfelelően alakítgatták a középkor folyamán. Az utolsó nagyobb átalakításokat ezen a váron Bethlen Gábor végeztette, megépítve 1615 és 1627 között a most is látható délkeleti és délnyugati bástyákat. A várépítés szükségességét a törökökkel folytatott állandó harc és az elfoglalt területek könnyebb ellenőrzése és megtartása tette szükségessé. Az új vár építéséhez a felméréseket Giovanni Morando Visconti már 1711-ben megkezdte. Tőle származik a középkori vár és a város utolsó térképe is. Ő készítette el a Vauban-stílusú vár terveit. A terveket a híres törökverő Szavoyai Jenő osztrák generális hagyta jóvá 1714. április 18-án. A bécsi udvar 1714. október 27-én értesítette az Erdélyi Katonai Parancsnokságot, hogy tudomásul vette a Visconti által kidolgozott terveket. Az alapkövet 1714. november 4-én rakták le katonai, civil és egyházi hatalmasságok jelenlétében. A vár építésén mintegy 20 000 ember dolgozott. Óriási próbatétel volt az Ompoly folyóból kivezetett malomárok medrének rendszerezése, mivel az a vár alatt folyt el, táplálva az itt levő mocsaras helyet, ahova a vár déli, nyugati és északi részén elterülő várost le kellett költöztetni. A várépítéssel egyidőben a város nevét is megváltoztatták Károlyfehérvárra. A munkálatokat G. M. Visconti vezette 1717-ben bekövetkezett haláláig. Őt követte Franciscus Brilli, aki 1719-ben halt meg. Josephus de Quadri vette át a munkálatok vezetését 1727-ben bekövetkezett haláláig. A munkáltok folytatását Johann Conrad von Weiss katonamérnökre bízták, akit ezredesnek és az építkezés igazgatójának neveztek ki. Az ő munkálkodása folytán nyeri el a vár a ma ismert formáját. Az új vár 70 hektáron terül el, Közép-Kelet Európa legnagyobb vára. Falainak hossza, ha egymás mellé raknánk azokat, 12 kilométert tennének ki. Teljesen magába foglalja a középkori várat épületeivel együtt; hétágú csillag alakú, minden ág egy-egy bástyának felel meg. A bástyák neve, ha kívülről szemben állunk a harmadik kapuval, attól balra: Szavoyai Jenő, Szent István, Szent Háromság, Szent Mihály, Károly, Erzsébet, Kapisztrán Szent János. E bástyák között a várfal zárt volt. A bástyák és a falak előtt egész sor elővédrendszert alakítottak ki. A központi erőd, de főleg az elővédrendszer tele van téglából épült bolthajtásos kazematákkal. Ezeket raktárnak, malomnak, lőszerraktárnak, óvóhelynek, istállónak használták. A vár különböző részei között a téglából épült bolthajtásos alagutakon keresztül közlekedtek. Ezeknek az alagutaknak a szélessége eltérő. Van olyan, amely csak egy ember szélességű, úgynevezett “rókalyuk”, de olyan is van, amin szekérrel át lehet haladni. A várfal bástya közti részein félmagasságban félköríves kőkeretes ajtók nyílnak (most be vannak falazva), amelyek mögött kazematarendszer van. A várat két sánc veszi körül: az egyik a hétbástyás központi erődöt, a másik kívülről az elővédrendszert. A bástyákat kőből faragott, művésziesen kidolgozott szobrok, szoborcsoportok, címerek és feliratok díszítik. A központi erőd alapja, valamint a bástyák élei faragott kőből készültek. A tetején félkör alakú, kőből faragott párkány húzódik, a többi részt jól kiégetett téglából építették. Érdekes módon a falak sehol sem függőlegesek, hanem egy bizonyos szögben a földtöltés irányába dőlnek. A vár keleti oldalán víz volt, amely forrásokból táplálkozott. A harmadik kapu előtti sáncot a Kapisztrán Szent János és Szavoyai bástya tövében fakadó forrás táplálta. Az első kapu előtti sáncot a várelő-védrendszer délkeleti és északkeleti sarkában fakadó forrás táplálta (a forrást a nyolcvanas években eltömték). A vár minden bástyájának megvan a maga egyénisége: A Szavoyai bástya élén a családi címer díszeleg: koronás oroszlán, a pajzsot két szirén fogja közre. Az oldalakon egy szatír és egy oroszlán feje látható. A Szent István bástya élén Steinville gróf címere látható, aki a vár építésekor Erdély katonai parancsnoka volt. A Szentháromság bástya nyugati oldalát zöld folyondár futotta be. Címerén egy koronás fej látható kétfelől akantusz levelekkel. A Szent Mihály bástya élén Ausztria címere látható, fölötte Szent Mihály arkangyal ember nagyságban, római katonaöltözetben (sajnos 1990 után teljesen tönkrement). A Károly bástya élén egy izmos emberi alak által fenntartott medalionban VI. Károly császár monogramja látható. Az Erzsébet bástyán levő címerben egy oroszlán látható. A Kapisztrán Szent János bástyán Magyarország és Erdély címere látható szirénekkel körülvéve. Ebben a bástyában található a gomba alakú, 22 m átmérőjű terem. Gomba alakú boltozata egy kör alakú tartóoszlopon nyugszik. Ostrom esetén malomként működött, állatokkal hajtották meg a háromgaratos malmot. 1968-ban borpincévé alakították. Jelenleg zárva tartják. A várnak hat kapuja volt: három a keleti oldalon a frissen betelepített város felé, három pedig a nyugati oldalon. A kapuk egy része Sárdon bányászott, barokk stílusba faragott kövekből készült. A vár első kapuja Ha a látogató a régi városból jön fel a várba (Mihai Viteazul u.) - tehát kelet felől -, akkor az első kapun keresztül kell áthaladnia. Három félköríves nyílás található rajta, a középső nagyobb, a két szélső kisebb. Középen fent a Habsburg címer látható, a kétfejű sas koronával a fején, illetve a hatalom jelei, a jogar és a kard a karmai között. A címer pajzsán VI. Károly osztrák császár (vagy III. Károly magyar király) monogramja látható. Kétfelől két emberi alak látható: az egyik Mars, a háború istene, a másik Vénusz, a szerelem istene kezében tükörrel. Kétfelől két kőágyú őrködik a városra irányítva. A két kiskapu fölött kívül és belül egy-egy dombormű látható. Kívül, jobbra, Herkules harca Anteusszal, Gea fiával; balra, a Rómát alapító Eneas, a Julia nemzetség őse, amint hátán menti ki apját az égő Trójából. Belül, jobbra Perseus láthatű, amint Meduza levágott fejét a kezében tartja; balra Herkules harca a Nemeai oroszlánnal figyelhető meg. A vár második kapuja A második kapuhoz meredek út visz fel. Ezt a részt lőrésfolyosó néven tartják számon, mivel baloldalán végig lőrések vannak. A kapu a mintegy 100 méteres folyosó végén volt, ma helyén csak két oszlop látható tetejükön kőbe faragott robbanó bombákkal. A kapukat fenntartó két atlasz most a múzeum bejáratát őrzi. A második és a harmadik kapu közötti teraszon állították fel 1937-ben közadakozásból Horea, Cloşca és Crişan obeliszkjét, melynek magassága 22,5 m. Az anyagiak előteremtéséhez gyűjtést rendeztek; az egész ország diáksága hozzájárult pénzadománnyal az emlékmű felállításához. Tervezője E. Mihălţan, kivitelezője I. Negrulea kőfaragó művész. A vár harmadik kapuja A harmadik kapu a legszebb; barokk stílusban épült, monumentális alkotás. Balról a Szavoyai bástya, jobbról a Kapisztrán szent János bástya védte. Három nyílása van: középen egy nagyobb, kétfelől kisebb, félkörzáródású kapun lehet bejutni a várba. A kapu piramis formában végződik. Legfelül VI. Károly császár lovas szobra látható, amint a legyőzött, ijedt arcú, földre rogyott törökök közt lépked. A főbejárat fölött a kétfejű sas, a Habsburg-ház címere helyezkedik el Erdély címerével a mellén. A kiskapuk fölött két dombormű látható, melyek Szavoyai Jenő törökök elleni hadjáratát örökítik meg, az idő foga nagyon kikezdte őket. A kapun török foglyok csoportját, valamint fegyvereket, zászlókat faragtak ki kőből, amelyek a törökök feletti győzelem zsákmányát képezik. A kapu belső felén, fent négy szobor látható, amelyek a négy erényt jelképezik: a bőséget, az okosságot, az igazságot és az erőt. Középen egy leegyszerűsített címer látható VI. Károly monogramjával; kétfelől atlaszok alakjai, a kiskapuk fölött harci jelenetek, a baloldalon lovassági támadás, jobboldalon a gyalogság támadása látható az ellenség tüzérsége ellen. A kapu belső oldala sűrűn díszített kőből faragott harci felszerelésekkel. A vár negyedik kapuja A vár negyedik kapuja a nyugati oldalon található a Szent Mihály és a Szentháromság bástyák között, ahol a várfalakat lebontották (ha az ortodox templommal szemben állunk, annak a jobboldalán levő bejárat mellett, a katolikus székesegyház előtt). A negyedik kaput a püspök kapujának is szokták nevezni. Külső része nagyon egyszerű, kőkeretes félkörzáródásos nyílás. A belső fele díszesebb: két atlasz tartja fent a kapu felső részét, felül robbanó bombák vannak, középen a kétfejű koronás sas karddal és jogarral, kétfelől pedig harci felszerelések. A vár ötödik és hatodik kapuja Az ötödik és a hatodik kaput nehéz felfedezni a lebontott falak miatt. Az ötödik kapu tulajdonképpen egy 20 méteres alagút észak-dél irányban, melynek déli nyílása kőkeretes. A kapu előtt hét méter széles sánc található híddal. A hatodik kapu mintegy 65 méterre helyezkedik az ötödiktől, egyszerű kőoszlopos, vasrácsos kapu, az állami levéltár mellett nyílik a szabadba. A kaputól jobbra egy nagyon elhanyagolt állapotban levő nyári színház látható. Az első, a második, az ötödik és a hatodik kaput az elővédrendszerbe építették, a tömör várfal kapuit a harmadik és a negyedik kapu képezi, amelyek a legmasszívabbak. A várnál dolgozó kőfaragó csoportot Johannes König, bécsi kőfaragó mester irányította, aki később Kolozsváron telepedett le. A várat eredetileg nagyobbra tervezték. Egy részének át kellett volna nyúlnia a városi temető fölötti dombra, mivel a vár innen volt a legsebezhetőbb. A munkálatokat 1738-ban fejezték be. A sors iróniája, hogy soha ostromló török csapat falai alatt nem járt. Egyetlen komolyabb támadást intéztek a vár ellen 1849-ben, a magyar szabadságharc idején, és az egyetlen vár volt Erdély területén, amit a magyar szabadságharcosok Bem tábornok vezetésével sem tudtak bevenni. Az első világháborút követően a vár elvesztette stratégiai fontosságát. 1920-1922 között a román hatóságok engedélyével lebontják a falakat a negyedik kapu és a Szent Mihály bástya között. A sáncokat betömik, a téglákat pedig felhasználják az ortodox Koronázási templom építésére. Az egész várrendszer óriási károkat szenved, javításokat nem végeznek rajta, egy része szemétdombbá válik. Az 1999-től beindult helyreállítási program keretében a harmadik és az első kaput renoválják. A vár parkja Délen a Mihai Viteazul utca, keleten a Mitr. A. St. Şulutiu (volt Romana) utca, északon a N. Iorga (volt Unirii) utca, nyugaton pedig a volt tiszti kaszinó, most az Egyesülési múzeum fogja közre. A múzeum melletti részen, háttal a parknak nyolc, bronzból készült mellszobrot látunk. 1998-ban állították fel Nagy-Románia megalakulásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A szobrokkal azoknak állítanak emléket, akik valamilyen formában hozzájárultak az egyesüléshez. A Custozza emlékmű a várban állomásozó 50-es osztrák gyalogos ezred 1886-ban Custozza (Olaszország) mellett elesett tisztjeinek és (erdélyi) katonáinak állít emléket. Obeliszk formája van, tetején kiterjesztett szárnyú ágyúgolyóval, melynek érdekes története van. Az 1948-ban bekövetkezett rendszerváltáskor a katonai temetőben levő emlékművön kereszt állt, amelyet onnan levettek és helyébe a fent említett szárnyas ágyúgolyót tettek. Az 1989-es események után a szárnyas ágyúgolyó visszakerült eredeti helyére, a kereszt úgyszintén. Az emlékművet 1906-ban készítették. Előtte lépcsők vannak, körötte pedig két sor lánccal összekötött ágyúgolyós kerítés. Az obeliszk négy oldalán háromnyelvű felirat olvasható. A nyugati oldalon német nyelvű a felirat: “Seid treu und standhaft gleich euern Vatern!” vagyis “Legyetek hűek és kitartóak, mint a ti atyáitok”. A déli részen román nyelvű felirat, utána pedig az elesettek névsora olvasható. Az északi részen német nyelvű feliratot helyeztek el utána névsorral; északi részen pedig magyar nyelvű felirat olvasható, amelyet névsor követ. Különös, hogy bár az első világháborút követően szinte sportot űztek abból, hogy a másnyelvű feliratokat eltüntessék, az említett feliratok épen maradtak. A park keleti részében található a neogótikus, kőből faragott Losenau emlékmű, sajnos eléggé megrongálódott állapotban. 1853-ban készítették, mellyel Ludwig von Losenau osztrák tábornoknak állítottak emlékművet, aki a szabadságharc idején az emlékezetes piski Maros-hídért vívott csatában Bem tábornok ellen harcolt és esett el. Az emlékmű négy oldalán fent fémből készült német nyelvű írás a tábornok életét mutatja be. Középen valamikor négy szobor állt, mára már csak egy maradt, az is fejnélküli, könyvet tart a kezében. Elképzelhető, hogy a négy evangélista szobrát faragták ki kőből. Az alsó részen látszik a helye még négy táblának, amelyek az idők során eltűntek. Az emlékműre szél által kidöntött fa esett rá, ami nagyon megrongálta, letörte a gótikus faragványokat. http://delerdely.eloerdely.ro/

7.50 RON Free WiFi - It is the largest fortress in Romania - The citadel is an open air stage for cultural festivals and concerts - Guided tours are available - Accessible for wheelchairs - WC: 1.00 RON - It has museums

-

-