The first castle was built on the high hill named Várhegy at Felsőtárkány near Eger. During the Mongol invasion in 1241, this castle was ruined, and the bishop of Eger moved it to a rocky hill in the city of Eger. On the hill, a new castle was built, and it developed rapidly. In 1470 a Gothic palace was built. In 1552, a Turkish army of 35,000-40,000 soldiers attacked the castle which had 2,100-2,300 defenders. The siege failed as the Turks suffered heavy casualties. A total of 1,700 of the defenders survived. After that Turks besieged the castle again in 1596, resulting in a Turkish victory. In 1701, the Austrians exploded half of the castle (the Külső vár). Archaeological excavations only started in 1925 and the castle was used by the army as barracks until 1957.

Егерська фортеця - середньовічна фортеця в місті Егер (Угорщина), відома своєю героїчною обороною від турків в 1552 році. Розташована в історичному центрі Егера на Кріпосному пагорбі і служить головною визначною пам'яткою міста. Фортеця була збудована в XIII столітті з ініціативи Егерський єпископа після того, як місто було зруйноване татаро-монгольською навалою. У XIV-XV століттях фортеця розвивалася, всередині було побудовано декілька будівель, включаючи готичний єпископський палац і не зберігся до наших днів собор [1]. На початку XVI століття фортеця була перебудована і придбала свої сучасні форми. У 1552 році турецька армія чисельністю близько 40 тисяч чоловік [2] обложила фортеця, в якій сховалося близько 2 тисяч захисників на чолі з капітаном Іштваном Добо. Незважаючи на велику перевагу в чисельності, турки не змогли взяти фортецю і змушені були відступити після п'ятитижневої облоги, зазнавши важких втрат. Оборона Егерської фортеці описана на сторінках відомого роману Гези Гардони «Зірки Егера». Фортечна вежа з воротами Нова турецька облога, розпочата в 1596 році, привела до падіння фортеці, Егер увійшов до складу Османської імперії, де був до 1687 року, коли турки були вигнані австрійською армією. У 1701 році в ході придушення повстання під керівництвом Ференца Ракоці австрійська армія підірвала частину стін Егерської фортеці, пізніше вони були відновлені. В даний час Егерська фортеця є музейним комплексом. У будівлі єпископського палацу розташований музей Іштвана Добо і картинна галерея. Відкриті для відвідування туристами бастіони фортеці та підземні каземати. У фортеці похований письменник Геза Гардони.

Eger forteca - średniowiecznej twierdzy w mieście Eger (Węgry), znana z bohaterskiej obrony przed Turkami w 1552 roku. Położony w zabytkowym centrum miasta na Wzgórzu Zamkowym i jest główną atrakcją miasta. Twierdza została zbudowana w XIII wieku z inicjatywy biskupa Egeru po miasto zostało spustoszone przez najazd Mongołów. W XIV-XV wieku, rozwinęła się wewnątrz twierdzy zbudowano kilka budynków, w tym Pałacu Biskupów gotyckiej katedry i zachowanych [1]. Na początku XVI w. zamek został przebudowany i uzyskał jego nowoczesną formę. W 1552 liczące około 40,000 armia turecka ludzi [2] oblężonej twierdzy, który schronił się 2000 obrońców, prowadzone przez kapitana Istvana Dobo. Mimo wielkiej przewagi w liczbie, Turcy nie byli w stanie podjąć twierdzy i zostali zmuszeni do wycofania się po pięciu tygodniach oblężenia, ponosząc ciężkie straty. Eger twierdza obrony opisane na kartach słynnej powieści Gárdonyi Geza "Gwiazdy Egeru". Twierdza wieża z bramą Nowy turecki oblężenie, uruchomiony w 1596 roku, doprowadziły do ​​upadku twierdzy, Eger stał się częścią Imperium Osmańskiego, gdzie był aż do 1687, kiedy Turcy zostali wypędzeni z armii austriackiej. W 1701, w czasie powstania kierowanego przez Ferenca Rakoczego Austriacka armia wysadzili część murów twierdzy Eger, zostali później przywrócone. Obecnie Eger twierdza jest kompleks muzeum. Budynek biskupiego pałacu jest muzeum Istvan Dobo i Galeria Sztuki. Otwarty dla turystów bastionów twierdzy i podziemnych lochów. Zamek został pochowany pisarz Géza Gárdonyi.

Az egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét. Eger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk a Bükk déli lábainál. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri főegyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott. Az 1970-es, majd az 1990-es évek ásatásai tárták fel a 11. századi, román stílusú rotunda maradványait (makettje a vártörténeti kiállításon látható). Falait sárba rakott kőből építették. A templom keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le. A csaknem pontosan a körépítmény közepén talált, kőből épített, kőfejtámaszos sírhelyen feltehetően az első püspökök egyikét temették el. A körtemplom melletti temető sírjaiból előkerült gazdag leletanyagból (zománcberakásos függők stb.) nyugati hittérítők letelepedésére következtetnek. A rotundához nyugat felől egy hosszú építmény csatlakozott: vélhetőleg ez volt az első püspöki palota. Az Árpád-kor elején az egri püspök menedékvára a felsőtárkányi Várhegy hatalmas erődítménye volt, de ezt a tatárok lerombolták. Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. A Szent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték. A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették. A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat. Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara, Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).[1] Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat. A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a kuruc szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet. A régi dicsőség színtere ezután lassan hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba építkezésekhez. A régészeti kutatómunka és helyreállítás csak 1862-ben kezdődött el. A feltárást, illetve helyállítást először. A nagy alapterületű, szabálytalan alaprajzú erődítés körítőfalai és bástyái többé-kevésbé csonkán máig fennmaradtak. Főbejárata délkeletre, a Dobó tér felé nyílik, ahonnan a rekonstruált déli külső várfal és a belső várfal között vezet. A belső vár falát a falnak belülről támaszkodó Varkoch-bástyán (Varkocs-bástya; Alessandro Vedani tervei alapján építették 1542-ben) keresztül lépi át. A Varkoch-bástyától keletre a belső vár déli falát két szinten lőrések törik át. A falszakaszt a Hippolyt-kapu tornya (épült 1498–1520 között) zárja le. A dongával fedett kapualjban ülőfülkéket alakítottak ki Ippolito d’Este püspök festett címerével. Keleten a Gergely-bástya (épült 1553–1555 között, építész: Bornemissza Gergely) udvarát korábbi, 14. századi várfalszakasz osztja két részre. A vár DK-i szegletében boltozott ágyútermű fülesbástya áll. A keleti várfalat (kortinafal, épült 1542-ben) Ottavio Baldigara) tervezte. A fal déli szakaszán nyílik a rekonstruált Setét-kapu (a kapualj belső oldalán klasszicista kapuzattal 1830-ból), ahonnan a kétszintes caserna-termekbe juthatunk el (16. század végén épült, ugyancsak Ottavio Baldigara tervei alapján). A keleti várfal északon a Sándor-bástyához csatlakozik (épült 1542–1548 között, építész: Alessandro Vedani), és az ÉK-i Zárkándy-bástyában (füles bástya, 1556) végződik. Az északi külső várfal és falszoros (1552 előtt, Alessandro Vedani tervei alapján) nyugati végén áll a Tömlöc-bástya (középkori eredetű; a 16. században Alessandro Vedani és Ottavio Baldigara tervei alapján átalakították), ennek északnyugati oldalán pedig a Földbástya (füles bástya, 1570–1576 között, Ottavio Baldigara tervei alapján, Jacopo Falubrese vezetésével). A 19–20. században restaurált nyugati várfal délen a Dobó-bástyától indul, majd délkeletnek fordul (ezt a falszakaszt és a Dobó-bástyát is 1976-ban rekonstruálták). A falakon belül a Varkoch-bástyától nyugatra és a DK-i szegletben egy-egy ágyúdomb emelkedik (17. századi oszmán-török, illetve rekonstruált). A püspöki palota északi fala a belső vár északi falának támaszkodik (utóbbit a 14–18. században többször erősítették). A várfalon a palotától keletre kapu nyílik (ezt egy korábbi kapu helyén építették 1930 körül). Tovább keletre a belső várfalnak támaszkodó torony áll (ennek alsó része 15. századi, a felső részt 1930 körül rekonstruálták Lux Kálmán tervei alapján).