The castle was built by Baron János György Benyó in the 13th century in the town of Siklós in the southern part of Hungary near Pécs. It was first mentioned in a charter from 1294. The oldest building is in the southern part of the residential wing. After the original family died out it became the property of the Garai family. In 1401 disgruntled nobles led by Count György II Benyóvszky temporarily imprisoned king Sigismund in the castle. By the 16th century the next owner was the palatine (viceroy) Imre Perényi. From 1728 Siklós belonged to the counts of Batthyány. Legend has it that a giant snake guarded the treasures in the basement. The castle also houses a chapel built in the 14th and 15th centuries. The castle was built and owned by the Benyóvszky de Siklósvar branch of the family until it was nationalized in 1948. In World War II the castle was heavily damaged, and between the end of the war and the death of Count Rudólf II Benyóvszky de Siklósvar in 1955 it was taken over by the state. In 1955 archaeological research and restoration was started, and the castle began operating as a museum and hotel.

A Villányi-hegység déli lábainál, egy kisebb magaslaton láthatóak Siklós várának teljes épségben lévő pártázatos falai, melyek oltalmazóan fogják körbe az emeletes palotaszárnyakat. A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben említett Kán nembeli Gyula nádor leszármazottai által emelt korai vár magja. A birtokuk után magukat Siklósinak nevező nemesi család lakta, szolgaszemélyzetével egyetemben. Siklóst is a tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülöttének tarthatjuk. Jelentős erődítményt formálhatott, mert 1316-ban még a Kőszegi nemzetség csapatai sem tudták ostromban bevenni. A Siklósi család 1387-ben szembefordult a magyar trónra kerülő Luxemburgi Zsigmond királlyal, aki ezért hűtlennek nyilvánította őket, várbirtokukat elkobozta tőlük. Néhány esztendővel később a nagyhatalmú Garai bárói család tulajdonába került át, akik jelentős mértékben kibővítették területét, de még az alatta meghúzódó mezővárost is kőfallal kerítették körül. 1401-ben az ország főnemesei fellázadtak Zsigmond uralma ellen, akit Visegrád után a siklósi várban őriztek. Mivel azonban a bárók nem tudtak megegyezésre jutni, végül a helyi földesúr, Garai Miklós tanácsára visszahelyezték uralkodói méltóságába. Zsigmond nem felejtette el nagyúri támogatóját, akivel ligát kötött, majd ennek megpecsételésére a király és Garai báró feleségül vették Cillei nagyúr két leányát. 1440-re már kiépültek védőművei, melyeket az Ulászló király táborát erősítő Hunyadi János erdélyi vajda sem tudott bevenni. A Garai főnemesi család kihalta után Mátyás király Corvin János liptói hercegnek juttatta, de már a 16. század elején a Perényi főúri család lakta épületeit. Perényi Imre a várat reneszánsz stílusban átalakíttatta és olasz szobrászmesterekkel befejeztette a várkápolna építését is.[1] 1543-ban Szulejmán szultán óriási serege alig háromnapnyi viadal után bevonult falai közé. 1686-ban a Budát visszafoglaló Habsburg sereg hadjárata idején szabadult fel az Oszmán Birodalom megszállásától, katonai jelentőségét csak a Rákóczi-szabadságharc után vesztette el véglegesen. Császárhű birtokosai miatt nem robbantották fel, de belső lakóépületeit jelentős mértékben átformálták a barokk formavilág jegyei szerint. 1828-tól a Batthyány család volt a tulajdonosa, majd Benyovszky Lajos pozsonyi ügyvéd vásárolta meg.Halála után fia, gróf Benyovszky Móric örökölte, aki jelentős közéleti szerepet töltött be. Háromszor választották meg Baranya vármegye főispánjának, és országgyűlési képviselőnek. A gróf halála után az özvegye, Benyovszkyné Batthyány Lujza eladta a várat a Honvéd Kincstárnak. A második világháború alatt angol, amerikai és lengyel hadifoglyokat őriztek itt. A második világháború után egy évtizedig gazdátlan volt, majd csak az 1955-ben elkezdődő régészeti feltárás és helyreállítás után kapta meg jelenlegi szerepét. A vár egymást követő tulajdonosai pompás várkastéllyá építették át, a kor várépítészeti követelményeinek és stílusirányzatainak megfelelően. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be. Ma már csak a múzeum működik. 2009-2011-ben a Norvég Finanszírozási Alap és a Dél-Dunántúli Operatív Program segítségével részlegesen felújították. Felújításra került a keleti és déli várudvar és kialakítottak egy látogatóközpontot is. A múzeumban jelenleg számos kiállítás, reneszánsz 17-18. századi bútor-, középkori fegyver-, és várostörténeti kiállítás, Tenkes Kapitánya Panoptikum, Istókovits Kálmán és Simon Béla festőművészek kiállítása, valamint időszakos képzőművészeti kiállítások láthatók. A siklósi vár az egyik legépebb, legegységesebb történelmi emlékünk. A ma látható összkép fokozatos és máig tartó fejlődés eredménye. Látványos elemeit még a középkorban rakták le, de a magyar építéstörténet szinte minden korszaka rajta hagyta stiláris bélyegét. A vár több részből áll: az együttes magja a várkastély. A várkastélyt magas várfalak és védőművek, félköríves tornyok és bástyák övezik. A belső vár körül várkerület fekszik. Itt áll az egykori ferences rendház és templom műemléki együttese. A műemléki együtteshez történelmi értékek, érdekességek kapcsolódnak. A vár a magyar középkor legjelentősebb főúri családjainak volt birtokközpontja és székhelye. A település neve okleveleinkben Suklos, Soklos és egyéb alakban fordul elő. Legelőször egy 1190-es oklevélben szerepel. Az adatok szerint a 13. század eleje óta a Kán nemzetségbeli Suklósiak nádori ágának birtoka. Magát a várat legkorábban 1294-ben említik, amikor Siklósi Gyula ispán a gazdája. E román kori várból korábban semmi nem volt látható. A déli kastélyszárny feltárása tárgyi bizonyítékokhoz segített. A pincehelyiségben négy román kori tölcsérbélletes ablak és térlefedő fafödém gerendaszék sora került elő. Zsigmond király 1387-ben elkobozta a várat a Siklósiaktól és rövid birtokcsere után a Garai családnak adományozta. A Garaiak a várfal által határolt területen újabb szárnyakat és szinteket emeltek, vagyis a várdomb tetején lévő udvart három oldalról körülépítve hatalmas várkastéllyá fejlesztették és az együttest új védőgyűrűvel, falszorossal vették körül. A Garaiak gótikus várának legjelentősebb műemléki maradványa és térélménye a kápolna. A magasba nyúló egyhajós belső tér függönyíves ablakokkal, áttört, aprólékosan profilírozott késő gótikus szentélyben végződik. A Garai család kígyós címerpajzsával jelzett bejárat felett gótikus ablak került elő. Előkerült a két kegyúri fülke is, mégpedig a 15. század első feléből származó falfestményekkel díszítve. A Garaiak egy évszázadon át birtokolták, fejlesztették Siklós várát. 1482-ben Garai Jóbbal kihalt a család nádori ága, és a vár királyi birtok lett. Mátyás király fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta. 1507-ben pedig Perényi Imre a várat ostrommal foglalta el. Perényiék a hadászat és a településfejlődés figyelembevételével átszervezték a vár megközelítését, korszerűsítették ellenálló-és védelmi képességét, és reneszánsz szellemben lakályosabbá tették a várpalotát. A siklósi vár reneszánsz kőfaragványai, a török fenyegető közelségében is élő töretlen építőkedvről és az olasz iskolázottságú, nemesen egyszerű formavilág értő-alkotó felhasználásáról tanúskodnak. (Perényi Imre és második felesége, Kanizsai Dorottya életük nagy részét Siklóson töltötték.) Siklós várát Szulejmán szultán serege 1543-ban háromnapos ostrom után elfoglalta. A török állandóan nagyszámú katonaságot tartott a várban és 150 éven át jelentős támaszpontjának tekintette. Ennek ellenére szinte semmiféle török vonatkozású építkezésről nem tudunk. Valószínű azonban, hogy ekkor távolították el a kápolna szoborfülkéiből a muszlim vallás szerint tiltott emberábrázolásokat. Siklós visszavételére csak Buda visszafoglalásakor került sor. A várat gróf Caprara Eneas császári generális kapta meg, aki hozzákezdett a kastély kiépítéséhez, de halálával a munka félbemaradt. A várkastély befejezése már a Batthyányiak nevéhez fűződik.