A köztudatban sajnálatosan téves módon Szarkavár néven ismertté vált solymári vár egy középkori vár, mely Solymár mellett, a Pilis és a Budai-hegység magaslatai között egy kisebb, de meredek oldalú dombon emelkedik. A korábban nem igazán látványos romterület a 2005-2006 folyamán végzett nagyszabású fejlesztés (a várfalak eltérő magasságba történő felmagasítása, az eredeti öregtorony és kapuzat feltételezett alakját idéző kilátótorony és kapu, valamint színpad építése, stb.) révén nyerte el jelenlegi állapotát. 2013. júniusáig szabadon látogatható volt, 2013. július 1. óta hivatalos nyitvatartási rend szerint látogatható, belépődíj fejében.

Nagy Lajos uralkodása idején a legfontosabb királyi tisztségviselők közé számítottak a Lackfi főnemesi család tagjai. A korabeli oklevelek szerint 1355-ben vásárolták meg ezt a területet, ahol rövidesen felépítették a kis alapterületű kővárat, ami a továbbiakban budai tartózkodásuk idején szállásául szolgált a dúsgazdag famíliának.

A törökkel vívott vesztes nikápolyi csatában a Lackfiak szembeszálltak Luxemburgi Zsigmond királlyal, ezért 1397-ben két vezető egyéniségüket az uralkodó hívei orvul meggyilkolták, váruradalmaikat elkobozták. Zsigmond később feleségének, Cillei Borbála úrnőnek adományozta, kárpótlásul annak házasságtörése miatt régebben lefoglalt délvidéki birtokaiért.

A középkor további évszázadaiban magáénak mondhatta még a Korbáviai és a Rozgonyi família is. 1440-ben ostrommal foglalták el az ellenpártiaktól a lengyel származású I. Ulászló magyar király táborához tartozó fegyveresek. Négy esztendő múltán a Czudar család zálogba adta a Rozgonyi famíliának. Egy 1449-es feljegyzés szerint rövid ideig Hunyadi János kormányzó uralta, majd királyi kegyként Garai László nádorispán szerezte meg. Férfiágon való kihalásuk után Mátyás király a törvénytelen kapcsolatából született Corvin János liptói hercegnek adományozta, tőle 1490 után Ráskai Balázs főnemes ragadta el. Már az 1526-os mohácsi csata után jelentősebb pusztítások érték a környéken fosztogató török lovas csapatoktól, de végleges romba dőlése csak az 1541-es budai megszállás után következett be.

Egyes – jellemzően amatőr – kutatók vélekedése szerint a solymári Mátyás-dombon található romterület nem a számos okleveles forrásban dokumentált solymári vár, hanem a pálos szerzetesrend egyik központi kolostorának maradványait őrzi.[2][3][4][5] E teória ugyanakkor nem vonja kétségbe a solymári vár létezésére utaló, azt igazoló okleveles forrásokat, csak a solymári vár helyét vitatja. A kolostor-elmélet, vagy várkolostor-elmélet szerint – amelynek legkitartóbb kutatója és hirdetője Tamáska Péter amatőr történész kutató – a solymári vár valójában a Tinnye–Perbál–Nagykovácsi hármashatár közelében volt, ahol e teória értelmében egy lankás domboldal bizonyos terepi anomáliái tanúsíthatják ma is a kérdéses vár feltételezett ottani létezését. A teória ezen részét ténylegesen alátámasztani látszik néhány olyan XV. század eleji okleveles forrás, amelyek a solymári várat perbáli határjárások során említik tájékozódási pontként.

A várkolostor-elmélet hívei szerint a solymári romterület – amely egyébként jelenlegi paraméterei alapján aligha vélhető kolostorromnak, különösen pedig egy főkolostor romjának – megtévesztő képet mutat, mert ezen álláspont szerint a XX.-XXI. századi feltárások idején rögzített járószint több méternyivel magasabbra helyezkedik el az eredeti középkori járószinthez képest, a két szint különbségét pedig az eredetileg itt állt, majd a török hódoltság idején porig rombolt kolostorépületek törmelékeiből kialakult réteg alkotja.[6] A Tamáska Péter nevével fémjelzett várkolostor-elméletet a hivatalos régészettudomány képviselői – köztük is elsősorban Feld István régész, aki már 1977-ben írott szakdolgozata óta kutatja a solymári vár történetét – döntően alaptalannak ítélik.